Átadták a Hajósszentgyörgyi Vendégházat

Megújult a Hajósszentgyörgyi Vendégház, amely az Országos Kékkör harmadik túraútvonala, az Alföldi Kéktúra nyomvonala mellett található. A fejlesztésnek köszönhetően a vendégfogadás magasabb színvonalon valósulhat meg, így jelentősen növekedhet az egyik legváltozatosabb alföldi, homokhátsági vidék, Illancs szívében található ház kihasználtsága. A most elkészült létesítmény felújításához az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 50 millió forint költségvetési támogatást biztosított a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretei között.

2020. július 23-án adták át a Gemenc Zrt. kezelésében lévő, eredetileg az 1960-as években épült, csodálatos környezetben megbújó vendégházat. Illancs az egyik legváltozatosabb alföldi, homokhátsági vidék, nagy kiterjedésű erdők közé beékelődött pusztákkal, mezőgazdasági területekkel. A vendégház jelzett, kedvelt és sűrűn látogatott túraútvonal, az Országos Kékkör harmadik szakasza, az Alföldi Kéktúra nyomvonalának a közvetlen közelében található. Megközelítése a szilárd burkolatú útról gépjárművel is könnyen megoldható. A Gemenc Zrt. a működési területén lévő Alföldi Kéktúra útvonalát az elmúlt években felújította, így a vendégház mellett elhaladó szakaszt is, ahol pihenőhelyeket alakított ki. Baja-Császártöltés között az Alföldi Kéktúra útvonalán ez az egyetlen, turisták által elérhető szálláshely.

„A járványügyi helyzet rámutatott arra, hogy felértékelődik a biztonság. Magyarország számos gyönyörű látnivalót kínál köztük a Gemenci erdőt, és ne feledjük itthon biztonságos. A felújított Hajósszentgyörgyi Vendégház hozzájárul ahhoz, hogy az ide látogató vendégek, turisták is megismerjék ezt a csodálatos térséget. Az itt eltöltött idő alatt pedig a mai kornak megfelelő körülmények között tudnak kikapcsolódni”, hangsúlyozta ünnepi beszédében Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.

Az épület teljes megújulásának jegyében megvalósultak a nyílászáró-cserék és az épületgépészeti munkák is, melyek a környezettudatosság és a gazdaságosabb üzemeltetés érdekében váltak valóra. A vendégház meglévő tárgyaló és tároló-helyiségének átépítésével egy új szobát és a hozzá tartozó tusolót alakítottak ki, az épület bővítésével egy nagyobb társalgó is létrejött. Így ötről hatra emelkedett a kétágyas, fürdőszobás szobák száma. A vendégek kényelmét szolgálja a társalgóhoz csatlakozó új, fedett terasz is. A ház mellett új parkoló épült, valamint a vendégház környezete, a park is megújult. A fejlesztés során a ház fűtési rendszere és elektromos hálózata is korszerűbbé vált. A fejlesztés eredményeként a vendégfogadás magasabb színvonalon valósulhat meg.

Ribiánszky Gergely, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ projektvezetője beszédében kiemelte, hogy „az országot járva egyre több helyen tapasztalható, hogy egykori vadászházak immár vendégházként fogadják az utazókat. Ez a tendencia összhangban áll a megváltozott vadászati szokásokkal, és a magasabb színvonalra vágyó természetjáró igényekkel. Ezek az igényesen berendezett vendégházak kiváló szolgáltatással, magával ragadó természeti környezetben várják az aktív kikapcsolódásra vágyó utazókat.”

A Gemenc Zrt. 2019 őszén adta át a Hajósszentgyörgyi Erdei Iskolát. A Hajósszentgyörgyi Vendégház szomszédságában elhelyezkedő, használaton kívüli, egyébként is felújításra szoruló, hozzávetőlegesen 500 négyzetméter alapterületű, évtizedekkel ezelőtt munkásszállásként és irodaként működő épület teljes körű felújításával és átalakításával erdei iskola és vendégszállás jött létre. Az épület méretei lehetővé tették, hogy a középső részben tanterem-előadótermet, étkezőt és tálalót is létrehozzanak. Az épületben külön fürdőszobával rendelkező vendégszobákat is kialakítottak. A projekt keretei között egy tanösvény is elkészült Hajósszentgyörgy szomszédságában. Ezen a vidéken ez az első olyan tanösvény, amely az itt található tájegységet és az élővilágot mutatja be. Az idei és a múlt évi beruházás egy új turisztikai központot eredményezett, ami kiemelt turisztikai célponttá válhat.

„Napjainkban kiemelten fontos, hogy mintegy egymillió hektár állami erdő szolgálja a köz javát. Enyhíti a klímaváltozás hatásait, rekreációs lehetőségeket nyújt a szó fizikai és lelki értelmében, környezettudatos gondolkodásra tanítja gyermekeinket és unokáinkat, egyesíti az ökoturizmus, a gazdálkodás és a természetvédelem érdekeit. Hazánkban az Agrárminisztériumhoz tartozó intézmények, az állami erdőgazdaságok és a nemzeti parkok nyújtják a belföldi ökoturisztikai szolgáltatások zömét”, mondta el Dalvári Vince Gábor, az Agrárminisztérium Erdőgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője, aki hozzátette, hogy az állami fejlesztési programoknak köszönhetően az erdészet intézményei már XXI. századi színvonalon kínálnak biztonságos kikapcsolódást.