Parkolj és Túrázz! – parkolópontok kialakítása a Dunakanyarban

Röviden a projektről

A projekt keretében a Pilisi Parkerdő Zrt területén jelenleg is működő parkolók kapacitásbővítése, illetve a túrázáshoz kapcsolódó belépési pontok fejlesztése valósul meg kilenc helyszínen.

Projekt költségvetése

400 millió Ft

Projekt ütemezése

A projekt megvalósítása 2021. januárjában indult, ebben az évben a projektfejlesztési szakasz munkái, azaz a tervezések, közbeszerzés, illetve eszközbeszerzések valósulnak meg, maga az infrastrukturális beruházások 2022-ben realizálódnak.

Projekt átadása

A projekt megvalósításának határideje: 2022. december 31

A projekt részletes bemutatása

A Pilisi Parkerdő Zrt. és az AÖFK konzorciumi partnerségében megvalósuló projekt mindösszesen kilenc helyszínen fejleszt személygépjármű- és buszos parkolóhelyeket annak érdekében, hogy a Pilisi Parkerdő területére érkező, folyamatosan növekvő számú látogatói csoportok a környezet legkisebb terhelése mellett, kulturált körülmények között érhessék el az ökoturisztikai látnivalókat.

A projekt keretében az alábbi pontokon terveznek parkolópontot létesíteni:

  1. Hegytető parkoló (Pilisszentlászló) – murvás kialakítás
  2. Mogyoróhegyi parkolók – aszfalt burkolatú parkolók
  3. Lajos-forrási parkoló – aszfalt burkolat
  4. Sztaravodai erdészház – murvás kialakítás
  5. „Mózer” parkoló– murvás kialakítás
  6. Kakashegyi parkoló – murvás kialakítás
  7. Apátkúti parkoló – aszfalt burkolat
  8. Dömörkapui parkoló – murvás kialakítás
  9. Kisrigó étterem előtti parkoló – aszfalt burkolat

Mellékletek